Vesekövesség gyermekkorban

vesekő2

Előfordulás

A gyermekkori vesekövesség viszonylag ritka kórképnek tekinthető, azonban előfordulási gyakorisága mégis egyre inkább nő, egyes vizsgálatok szerint az elhízás növekedésével összefüggésben. A megjelenés, a klinikai tünetek jelentősen különböznek a felnőttkorban kialakuló formától. Míg felnőttkorban férfiaknál gyakoribb, gyermekek esetében egyenlő arányban fordul elő a nemek között. Bármely életkorban kialakulhat, leggyakrabban az iskolás- és serdülőkorú csoport érintett.

Hajlamosító tényezők

Bizonyos típusok családi halmozódást mutatnak, vagy endémiás területeken fordulnak elő. A rokonok kórelőzményében szereplő vesekövességet, egyéb vesebetegséget, köszvényt, ízületi gyulladást is rizikótényezőként figyelembe kell vennünk. A veleszületett anyagcsere-betegségek, amelyek a szervezetben található ásványi anyagok eltérő felszívódásával vagy kiválasztásával járnak, gyakrabban fiatalabb életkorban, akár csecsemőkorban okoznak tüneteket. A húgyúti rendszerben, vesékben előforduló anatómiai eltérések (például veseüregrendszeri tágulat, reflux, patkóvese) egyúttal hajlamosítanak kőképződésre és fertőzésekre egyaránt. Emellett környezeti faktorok, életmódbeli (mozgásszegény életmód, elhízás) és táplálkozási szokások (túlzott só-, fehérje, calciumbevitel, vitaminkészítmények) említendők meg.

Típusok

vesekoElhelyezkedés alapján megkülönböztetünk a vesében, a húgyvezetékben és a húgyhólyagban előforduló köveket. A vese által kiválasztott ásványi anyagok és sók, amelyek élettani körülmények között is jelen vannak a vizeletben, amennyiben bizonyos mennyiséget meghaladó mértéket érnek el – megnövekedett mennyiségük, vagy elégtelen folyadékbevitel miatt – kicsapódnak és kőképződéshez vezetnek. A kövek megjelenhetnek apró, mikroszkópikus méretben, vagy szabad szemmel látható formában is. Összetételük alapján leggyakrabban a calcium-oxalát tartalmú kövekkel találkozunk, de előfordulnak még húgysav-, cisztin- és struvitkövek is.

Klinikai tünetek

A felnőttektől eltérően a klasszikus, egyoldali görcsös jellegű deréktáji fájdalom ritkábban jelentkezik, fiatalabb életkorban gyakrabban fordulnak elő atípusos, bizonytalan panaszok. Tünetmentes formák esetén, úgynevezett néma kövekre általában egyéb okból elvégzett képalkotó vizsgálat során, akár csak mellékleletként derül fény. A kisebb méretű kövek a húgyutakban való áthaladás során erős fájdalmat okozhatnak. Gyermekkorban gyakran az első, riasztó tünet a szabad szemmel is látható véres vizeletürítés. Emellett gyakori a hasi, lágyék- vagy ágyéktáji fájdalom, a gyakori és nehézkes vizelés, a kísérő hányinger és hányás. Amennyiben a kő vizeletelfolyási akadályt okoz, a kórokozók könnyebben szaporodnak el a vizeletben, ezáltal húgyúti fertőzés alakul ki. Ebben az esetben csípő, fájdalmas, gyakori vizelési inger, a vese szerkezetét érintő fertőzés esetén láz is jelentkezhet.

vesekőVizsgálati módszerek

Az orvosi fizikális vizsgálaton kívül a vérvétel, a vizeletvizsgálat és tenyésztés, kőürülés esetén annak összetételének analízise fontos információkat nyújt. A képalkotó módszerek közül az anatómiai elhelyezkedés felderítésében az ultrahang megbízható, biztonságos módszer. Bizonyos esetekben kiegészítő hasi röntgen, vagy CT-vizsgálat is szóba jön.

 

RTGKezelési lehetőségek

Akut panaszok esetén elsőként a fájdalomcsillapítás mellett a folyadéklökés terápia kísérelhető meg, amelynek célja a kő kiürülésének segítése. Az elhelyezkedéstől és mérettől függően ultrahangos kőzúzásra (ESWL), súlyosabb esetben urológiai beavatkozásra (ureteroscopia, PCNL=endoscopos eltávolítás) is szükség lehet a vizelet elfolyási akadály sürgős megoldására. Speciális diétás és gyógyszeres kezelésre a kövek összetételétől függően van lehetőség.

Prevenció

A befolyásolható rizikófaktorok figyelembe vételének fontos szerepe van a gyermekkori vesekövesség megelőzésében. Elsőként említendő a megfelelő, bőséges folyadékbevitel tiszta víz formájában, ezáltal a vizelettel távozó anyagok koncentrációja alacsony szinten tartható. Kiemelendő a multivitamin-készítmények túlzott alkalmazásának kerülése. Az életkori szükségleteknek megfelelő egészséges étrend, az élelmiszerekkel elfogyasztott só- és szénhidrátbevitel csökkentése, a szénsavas üdítők kerülése, a rendszeres testmozgás nemcsak a vesekövesség, hanem egyúttal az elhízás megelőzésében is elengedhetetlen.

Dr. Zsoldos Amanda

 






Close
kórházban
Műtétre várva

Minden szülő fél, tanácstalan, ha gyermeke műtétre szorul. Még akkor...

magzat2
Magzati vese-problémák II.

Vese üregi tágulat Ha a vizelet útjában valahol torlódás lép...

Close