Szalmonella (salmonella) fertőzés gyermekkorban

Salmonella

A Salmonella fertőzés vagy szalmonellózis az egyik legismertebb és leggyakoribb hányással-hasmenéssel járó baktérium okozta fertőzés a világon. A gyermekgyógyászatban igen nagy jelentőséggel bír, hiszen az 5 évnél fiatalabb gyerekek fogékonyabbak a betegséggel szemben. Általában elszórtan fordul elő, azonban járványok is kialakulhatnak. A megbetegedés nyáron gyakoribb.

Mi okozza a szalmonella fertőzést?

A Salmonella baktériumnak három fő típusa ismert, amelyek különböző megbetegedések kialakulásához vezetnek. A Magyarországon is gyakran előforduló fertőzéseket a Salmonella enteritidis nevű kórokozó okozza. Ennek a baktériumnak kb. 2000 altípusa (de kb. csak 100 okoz tényleges betegséget) létezik. Ennek köszönhetően egy megbetegedés után a fertőzésen átesett egyén csak részlegesen lesz védett, ami azt jelenti, hogy egy személy többször is lehet szalmonellás.

Honnan kerülhet az emberi szervezetbe a baktérium?

A baktérium többnyire nem megfelelően elkészített (rövid ideig, alacsony hőmérsékleten főtt), fertőzött hús (szárnyas félék -csirkehús!-, sertés, marha), nyers vagy félig főtt tojás elfogyasztása során kerül az emberi szervezetbe. A gyermekek körében fontos szerepe van még a széklettel történő szennyeződésnek, illetve a megfelelő higiénés szokások (pl.: alapos kézmosás) hiányának.

Kik kaphatják el a betegséget, illetve kik tekinthetők fogékonyabbnak a fertőzéssel szemben?

Bárki lehet szalmonellás, azonban ahhoz, hogy egy ép immunrendszerű egyén megbetegedjen, a baktériumnak viszonylag nagy csíraszámban kell bekerülnie az emberi szervezetbe. A valamely okból csökkent immunitású személyek (pl.: gyulladásos bélbetegség, szteroid terápia), illetve a csecsemők esetében azonban kevesebb kórokozó is képes betegséget előidézni.

A szervezet természetes védekező mechanizmusokkal rendelkezik a baktériummal szemben. Ezek közé tartozik például, hogy a gyomorsav elpusztítja azokat. Az újszülötteknek és a fiatal csecsemőknek azonban kevésbé „savas” a gyomruk, valamint gyorsabban halad át rajta a táplálék, ezáltal fogékonyabbak a fertőzéssel szemben.

Hogyan alakul ki a szalmonella megbetegedés?

A baktérium a tápcsatorna falában gyulladást vált ki. Elsősorban a vékonybél utolsó, illetve a vastagbél kezdeti szakaszát érinti a folyamat.

szalmonella

Milyen tüneteket okoz a Salmonella?

A Salmonella enteritidis különböző klinikai tünetegyütteseket képes előidézni.

1.) Akut gyomor-bél hurut: Ez a leggyakoribb forma. 6-72 órás lappangási időt követően hirtelen hányinger, hányás, köldök körüli vagy jobb alhasi görcsös hasfájás, enyhe-súlyos vizes, bűzös hasmenés lép fel. A széklet tartalmazhat vért, nyákot is. A fenti tüneteket többnyire mérsékelt láz (38,5-39 °C) kíséri.

2.) Szepszis (vérmérgezés): A fertőzés egy súlyos formájának tekinthető, amikor a baktérium bekerül a vérbe, és az egész szervezetet érintő gyulladás jön létre. Magas lázzal, hidegrázással, elesett általános állapottal jár. Általában hasmenéses tünetek előzik meg.

3.) Bélrendszeren kívüli fertőzés: Ha a Salmonella bekerül a véráramba, utána képes megtapadni a szervezet egyéb területein is, ahol helyi gyulladást vált ki. Ilyen módon okozhatja a csontvelő, az agyhártya, a vese vagy akár a szív megbetegedését is.

Mi kell a pontos diagnózishoz?

A diagnózis felállításához szükséges a tünetek ismerete, a beteg fizikális vizsgálata, valamint a széklettenyésztés elvégzése.

Hogyan kell kezelni a betegséget?

1.) A szalmonella tüneti kezelése: Ebben a betegségben nélkülözhetetlen a tüneti terápia. Mivel a gyerekek nagyon könnyen kiszáradnak egy akut hasmenéses megbetegedés során, esetükben elsődleges szerepe van a megfelelő folyadék- és ionpótlásnak. Az ionpótláshoz rendelkezésre állnak a patikákban kapható ún. rehidráló oldatok. Amennyiben otthoni körülmények között nem megoldható a megfelelő folyadékbevitel, infúzió adására, kórházi felvételre van szükség. Székletfogók adása TILOS, hiszen a cél az, hogy a kórokozó minél előbb távozzon a szervezetből. A hasfogók hatására kevesebb székletet ürít ugyan a beteg – és a szülő azt hiszi, hogy kevesebb folyadékot veszít a gyermeke -, azonban a folyadék ebben az esetben a belekben pang, csak nem ürül ki, de a kiszáradás veszélye ekkor is fennáll. Smectit és racekatodril tartalmú készítmények alkalmazása viszont enyhítheti a tüneteket. Probiotikumok adása nem szükséges, mert közülük csak két készítmény (Lactobacillus GG-t és Saccharomyces Bulardii-t tartalmazó szerek) esetében mutattak ki nagyon csekély jótékony hatást. NEM kell diétáztatni sem a gyermeket! Tekintve, hogy láz és erős hasfájás kíséri a betegséget, a láz- és fájdalomcsillapításról sem szabad megfeledkezni.

2.) Antibiotikum kezelés: A Salmonella enteritidis által okozott gyomor-bél hurut esetén rutinszerűen nem kell antibiotikumot adni a gyermeknek, hiszen az elősegíti a krónikus baktérium ürítés kialakulását. A tünetek általában 2-7 nap alatt spontán megszűnnek. A súlyosabb fertőzések, illetve csecsemők esetén azonban mégis szükségessé válhat az antibiotikum terápia. Erről minden esetben egyéni elbírálás alapján a gyermek kezelőorvosa dönt.

Hogyan előzhető meg a Salmonella fertőzés?

Gyermekek esetében a fertőzés megelőzésében elsődleges és nélkülözhetetlen szerepe van a megfelelő higiénés szabályok (pl.: alapos kézmosás) betartásának. Emellett fontos a megfelelő konyhatechnikai módszerek alkalmazása. A Salmonella enteritidis elpusztul, ha 1 órán át legalább 54,4 °C-on vagy 15 percig 60 °C-on tartjuk.

Meddig fertőz?

Emberről emberre történő átvitel esetében egy szalmonellás egyén addig fertőz, amíg a székletében ürül a baktérium. Ez több hét (4-5) vagy akár több hónap is lehet. Egymást követően két negatív széklettenyésztés szükséges ahhoz, hogy valakiről kimondhassuk, hogy már nem tekinthető szalmonella (salmonella) ürítőnek. Ha egy családon belül valaki elkapja ezt a betegséget, kb. 60 % az esélye, hogy más családtag is megbetegszik.

Dr. Mészáros Kinga

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!