Rotavírus fertőzés

rotavírus illusztrációA rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.

A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban.

Évente világszerte mintegy 500 000 halálos áldozatot követel, leggyakrabban az 5 év alatti gyermekek körében. Magyarországon évente kb. 2000 gyermek kerül kórházba a rotavírus okozta fertőzés miatt. A súlyos betegség kialakulása szempontjából a 6-24 hónap közötti korosztály a legveszélyeztetettebb, míg 5 éves korára szinte minden gyermek átesik ezen a fertőzésen.

A rotavírus jellemzői:

A rotavírus nevét az elektronmikroszkópos képen látható jellegzetes kerékküllő alakjáról kapta. 7 csoportja ismert (A-G), amelyek közül az A, B és C csoport, továbbá ezek alcsoportjai okoznak az embereknél megbetegedést.

A fertőzés után csak részleges ellenállás (immunitás) alakul ki, így több alkalommal is fennáll a megfertőződés veszélye, azonban a későbbi fertőzések már kevésbé súlyos formában jelentkeznek.

A vírus leggyakrabban a téli hónapokban, novembertől márciusig fertőz, de megbetegedések az év bármely szakában előfordulhatnak.

A rotavírus enteritis nagyon ragályos megbetegedés, kórokozója széklet útján terjed.

A rotavírus a szilárd és nedves felszínen akár napokig, míg a kéz felületén órákig életben maradhat. A rotavírussal fertőzött személy a hasmenés megjelenése előtt 2 nappal már fertőzőképes, ez a betegség elmúlását követő 10. napig is tarthat. A lappangási idő 1-3 nap, átlagosan azonban 48 órán belül jelentkeznek a tünetek.

Leggyakoribb tünetek:

• láz
• hányás
• hasmenés, legtöbbször napi 5-10 híg, vizes hasmenést jelent
• hasi fájdalom

A tünetek általában 3-9 napig tartanak. Csecsemő és gyermekkorban a hányás, hasmenés kiszáradáshoz vezethet, amely súlyos szövődményekkel, ritka esetben akár halállal is járhat.

Ezért kiemelten fontos elkerülni a kiszáradást, illetve, felismerni ennek jeleit:

• bágyadtság, elesettség
• aláárkolt, karikás szemek
• hideg, száraz, ráncolható bőr
• síráskor a könnyek hiánya
• száraz, lepedékes nyelv
• szomjúságérzet
• jellegzetes szagú úgynevezett „acetonos” lehelet
• csökkent mennyiségű vizelet
• csecsemőknél besüppedt nagykutacs, súlyvesztés

rotaA kiszáradás vezethet metabolikus acidózishoz (túl sok savas kémhatású anyagcsere termék felszaporodása a vérben), azotaemiához (egyes káros anyagok felszabadulása a vérben), valamint keringési sokkhoz (túl kevés folyadék jut el a szövetekhez).

A betegség ritka esetben ugyan, de járhat központi idegrendszeri szövődményekkel is, így okozhat akár agyhártyagyulladást vagy agyvelőgyulladást. A rotavírus fertőzés szintén ritka szövődménye a viraemia, azaz a vírusok megjelenése a vérben, amely szisztémás, az egész szervezetet érintő fertőzést okozhat.

Diagnózis

A rotavírus kimutatása székletből lehetséges, egy immunológiai vizsgálat segítségével, amely specifikus antitestek okozta színreakció értékelésén alapul.

Kezelés

A rotavírus ellen nincsen specifikus terápia, csupán tüneti kezelés létezik, amely láz- és fájdalomcsillapításból, valamint a kiszáradás megelőzéséből áll. Hasmenés esetén a szájon át történő folyadékpótlás jelenti az elsődleges megoldást.

Hányás esetén a többször, kisebb mennyiségű folyadék adása ajánlott. Az ideális folyadék nátriumot, káliumot és cukrot is tartalmaz, ilyen pl. a patikában vény nélkül kapható orális rehidráló folyadék. Kerüljük azonban a rostos, szénsavas üdítőitalokat és a sós leveket.

Amennyiben gyermeke nem fogyaszt elegendő folyadékot, illetve, ha a kiszáradás jeleit tapasztalja, forduljon házi gyermekorvosához, aki dönt az esetleges kórházi kezelés szükségességéről.

Megelőzés

A rotavírus esetében még a leggondosabb higiéniás eljárások betartása esetén is bekövetkezhet a fertőzés.

Az alapvető higiéniás elvek betartása mellett az egyik legjobb lehetőség a megelőzésre a rotavírus elleni oltás.

Kétféle vakcina létezik, mindkettőt szájon át kell beadni, az egyik három, a másik két részletből áll. Az első oltás a 6. élethéttől adható, a további adagok ezt követően, leghamarabb 4 hetente alkalmazhatóak. A gyermeknek 24 hetes koráig az oltás valamennyi adagját meg kell kapnia, hiszen a megfelelő védelem időben történő kialakítása a cél.

2 héttel az utolsó adag beadását követően az oltóanyag már védelmet nyújt. A rotavírus elleni védőoltás a többi védőoltással együtt is adható. A rotavírus elleni oltóanyag jól tolerálható, mellékhatások ritkán jelentkeznek, azonban néhány esetben előfordulhat hasmenés, ingerlékenység, hasi fájdalom, puffadás és bőrgyulladás.

Dr. Dobi Marianna

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!