Párbeszéd a liftben 2015. december 4-én

Mikulások

Két nappal Mikulás előtt a Heim Pál Gyermekkórház G épületében együtt szálltam be a liftbe az egyik szállító fiúval, akivel mindig szívélyesen üdvözöljük egymást, ha találkozunk. Mint azon a napon mindegyik kollégáján, rajta is Mikulás-sapka volt, és nemrég növesztett szakálla fehérre volt festve.

Már hetekkel korábban feltűnt nekem, hogy a szállítók mind bajuszt-szakállt növesztenek, magamban mosolyogtam is ezen. Most valami megjegyzést tettem a sok „Mikulás bácsira”, és a válasz a következő volt:

„Három hónapja ezért növesztjük a szakállunkat. Nevetést akartunk adni a gyerekeknek, ha már mást nem tudunk adni.” – mondták a kórházi Mikulások

A válaszon meghatódva nem is tudtam hirtelen a megfelelő szavakat megtalálni.

2015 december… A világban háborúk, menekülők százezrei, terrorista merényletek, túszdrámák.

De a liftben most találkoztam az emberi együttérzéssel, a szeretettel, a jó szándékkal. Köszönet érte!

Dr. B. Kovács Judit

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!