Laparoscopia szerepe a gyermeksebészetben napjainkban

laparoscopia szerepe

Laparoscopia 

Rövid történeti áttekintés: Az ovosok régóta vágynak arra hogy minimalis behatolás mellett végezzenek el diagnosztikus, illetve therápiás céllal beavatkozásokat. Már időszámításunk előtt próbálkoztak különböző eszközös testüregi vizsgálatokra. Hippokratész i.e 400 körül végbéltükröket használt. Lassú fejlődés indult. Technikailag gondot okozott a megfelelő méretű eszköz, a fény bevitele, a látott kép közvetítése. Az első működőképes, munkacsatornával bíró eszköz egy hólyagtükör volt 1879 ben. Az elektromos áram, az üvegszálas technika (Storz 1960) kifejlesztése, mikroeszközök alkalmazása jelentősen felgyorsította ezen irányú kutatásokat. 1965-től a sebészetben a laparoscopos technika megalapozottá vált.

Magyar vonatkozása is van a laparoscopia történetének. Dr.Veres János kapuvári tüdőgyógyász főorvos által kifejlesztett eszköz a róla elnevezett Veres-tű. Ezt a rugós szerkezettel ellátott kettős falú eszközt eredetileg a mellhártyák közötti tér biztonságos elérése, mellkasi folyadék gyülemek csapolása céljából készítették (1936-ban publikálták), de később jól használhatónak bizonyult kisebb módosításokkal a has tükrözéshez elengedhetetlen pneumoperitoneum létrehozásához. (Hasüreg CO2-vel való feltöltése meghatározott nyomásértékre). Manapság egyre inkább tért hódít tompa eszközzel bevezetni az optikai trokárt szem ellenőrzése mellett a véletlen sérülés kockázatának további csökkentése érdekében és ezen keresztül elkészíteni a pneumoperitoneumot.

Kezdetben nyitott műtéteket igénylő betegségcsoportok nagy része már már laparoscopos technikával megoldható.

laparoscopiaElőnyei között szerepel az apró sebeken keresztül lehetséges behatolás, csökkent fájdalomérzés A mai HD video technikának köszönhetően részletgazdag a kép, a látott kép nagyítható, rögzíthető, dokumentálható. Különösen fontos gyermekek szempontjából az hogy bizonyítottan csökkenthető a kórházi ápolási napok száma, hamarabb hazaérhetnek családjukhoz így a műtét okozta lelki megterhelés, stressz is csökkenthető. Szempont még a jó kozmetikai eredmény, az alig látható műtéti heg is. A korai mobilizálás és nem utolsósorban gazdasági szempontok is laparoscopos technika alkalmazása mellett szólnak.

Napjainkban a gyermeksebészeti osztályokon már széles körben alkalmazzák a laparoscopiát mind diagnosztikus és egyúttal therápiás céllal.

Elsősorban akut hasi kórképek, pl. vakbélgyulladások, a petefészek cisztás megbetegedései, megcsavarodása esetén ügyeleti időben is. Választott időpontban panaszokat okozó epekövesség, herevisszeresség, különböző gyomorműtétek, sérvek, egyes urológiai megbetegedések, (pyelonplastica, egyes hólyag és veseműtétek), bélbetegségek (kiterjedtebb Hirshprung betegség) esetében is hasznos segítség. Manapság már nem csak a hasüreg, hanem a hasüreg mögötti tér (retroperitoneum), illetve a mellüreg is elérhető ezzel minimalisan invazív módszerrel.

A jövőben várható a laparoscopia további térhódítása.

A technika fejlődésével robotizált műtétek, az egyre vékonyabb, hajlítható, forgatható eszközök alkalmazása lehetővé teheti akár az újszülötteknél is a minimálisan invazív műtétek alkalmazását.

Egyes betegségcsoportokban (onkológiai sebészet) azonban még a hagyományos nyitott sebészeti technika élvez előnyt.

Dr.Kelemen Miklós

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!