Kóros állapotok jelei újszülött és csecsemőkorban

kóros állapotok jeleinek megfigyelése

Mikor is mondjuk azt, hogy a csecsemő beteg, s egyáltalán, mi is a betegség fogalma?

Ezt egyszerűen úgy is jellemezhetjük, hogy a betegség egy olyan állapot, amire a normálistól való eltérés jellemző.

De mit is jelent az, hogy a „normálistól való eltérés”? Egyáltalán, a mindennapokban mennyire figyeljük meg tételesen a normális állapot jellemzőit?

Nagyon fontos lenne pedig az, hogy el tudjuk mondani, mi is változott meg a gyereknél, aminek alapján betegség gyanúja merül fel. Ez nyilván több esetben könnyen leírható, például láz, étvágytalanság, köhögés, hányás, bőrelváltozások stb. esetén. Máskor azonban csak körvonalazható néhány jellemző felsorolásával, például nyugtalanná, nehezen kezelhetővé vagy bágyadttá vált a gyerek. A szakember számára pedig kifejezetten hasznos a tünetek értékelésekor az előzmények pontos ismerete.

A szülő gyakran nagyon nehéz helyzetben van… Aggódik a gyerekéért, akkor is, ha egészséges, de ha beteg, sokkal inkább. A kóros tünetek, a kóros állapotok jeleinek pontos megfigyelésére sincs mindig felkészülve.

A gyerekek állapotának megítélésével kapcsolatosan az alábbi szempontokra hívom fel a kedves szülők figyelmét:

Újszülöttkor:

Tanulmányozzák át alaposan az újszülött zárójelentését, és ha kérdésük merül fel, beszéljék meg a gyermekorvossal még a kórházból való távozás előtt. A születés körüli időszak jellemzőinek pontos ismerete kifejezetten javasolt a szülők számára, így például az újszülött Apgar-értéke is. (Öt alapvető élettani paraméter segítségével mérik fel az újszülött egészségi állapotát 1 és 5 perces életkorban: pulzus, légzés, izomtónus, reflexek, bőrszín.)

A hazaérkezést követően lehetőleg a figyelmüket fordítsák az újszülöttjükre és magukra. Minden bizonnyal a környezet várja az információkat a kisbabáról, de az üzenetek, posztolások és telefonok – higgyék el! – ráérnek később is. Csodálatos perceket és órákat lehet tölteni az újszülöttel úgy, hogy csak nézzük őt, és lessük minden mozdulatát. Az újszülöttek a nap nagy részét átalusszák, és csak az etetések idejére ébrednek fel. Az etetések számát és időtartamát figyeljék meg, és azt is, hogy közben hogyan viselkedik az újszülöttjük.

Milyen a légzése, a bőrszíne, megizzad-e közben? Megnyugszik-e a kisbabájuk a szoptatások után, vagy síróssá válik? Tud-e büfizni, vagy bukik, esetleg hány? Ha igen, naponta hányszor? Milyenek az alvási időszakok? Mennyi ideig tartanak? Nyugtalan-e a baba alvás közben? Az ébrenléti időszakban hogyan viselkedik? Nyugodtan nézelődik, vagy inkább sírós, ha igen, megnyugtatható-e? Milyen gyakran pisis a pelenkája, hányszor van széklete, és az milyen színű és állagú? Könnyen ürít-e székletet, vagy inkább nehezen. Milyen ütemű a súlygyarapodása?

Az újszülöttek hőmérsékletét láz gyanúja esetén mindig mérjék meg, és jegyezzék fel. Láz esetén azonnal orvoshoz kell fordulni!

Az újszülött érkezése nagy izgalmat jelent a családban, még akkor is, ha céltudatosan készültek fel a fogadására. Sok dologra nem lehet előre felkészülni, és a szülők többször érzik magukat tehetetlennek. Próbálják ilyenkor nyugodtan végiggondolni a történteket, és alaposan megfigyelni a gyermeküket. Ez biztosan segítséget nyújt a megoldásban. Az újszülött számára a nyugodt, biztonságot árasztó légkör rendkívül fontos.

kóros állapotok esetén orvosi vizsgálat

Csecsemőkor:

Az első hónapokat követően a kisbaba és a szülők „egymásra találnak”. A csecsemő szociálisan aktívvá, figyelmessé válik, mosolyogni kezd. Kialakul a kölcsönösség a csecsemő és a gondozó személy között. A kisbabák kinyilvánítják, ha problémájuk van, csak mindezeket a saját közlési formájukkal. A környezet feladata, hogy észrevegye, megfelelően értelmezze ezeket a jelzéseket, és reagáljon rá.

Az ébrenléti-alvási ciklus, a táplálással és játéktevékenységgel kapcsolatos viselkedési formák a csecsemőkori magatartás fontos mutatói.

Mikor elfogadó és mikor elutasító inkább a csecsemő, és erre a szülők miként reagálnak? Mikor nyugtalan a gyermek, és mitől nyugszik meg?

A csecsemők megváltozott viselkedése betegség előjele is lehet. Mindenképpen figyelni kell rá. A kóros tünetek sokszor fokozatosan alakulnak ki. Előbb észrevesszük azokat, ha felkészülünk rá.

Magyarországon kiemelkedő színvonalon működik a gyermekszakorvosi alapellátás és a védőnői hálózat. A csecsemők rendszeres gondozásban részesülnek. Javaslom, hogy a mindennapokban felmerülő kérdéseiket írják össze – amennyiben ezek nem igényelnek sürgős választ –, és nyugodt körülmények között beszéljék meg a szakemberekkel. Mondják el kétségeiket, nehézségeiket. Egészen biztos, hogy több esetben néhány tanács már megoldja a felmerülő problémát. Kifejezetten szerencsés dolog az, hogyha ugyanaz az orvos és védőnő foglalkozik rendszeresen gyermekükkel több éven keresztül. Nagyon fontos a bizalom a gyógyászatban, de a gyerekeinkkel kapcsolatosan különösen.

Dr. Scheuring Noémi

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!