Kik a koraszülöttek, mit kell tudni róluk és kik segítenek rajtuk?

koraszülöttek

Koraszülöttnek azokat a csecsemőket nevezzük,

akik a betöltött harminchetedik terhességi hét előtt születnek, míg a 2500 grammnál kisebb testsúllyal világra jövő csecsemőket kis születési súlyúnak nevezzük.

Ezek a babák érettségüktől függően kevéssé képesek az élethez való önálló alkalmazkodásra, kezdetben nehéz őket etetni, és hajlamosabbak különböző betegségekre is. Náluk gyakrabban fordulnak elő súlyos érzékszervi, bélrendszeri, illetve légzőszervi és idegrendszeri problémák, emiatt veszélyeztetett csoportba tartoznak. Ezen gyerekek ellátását egy speciálisan felkészült csapat látja el, egy erre a célra kifejlesztett koraszülött intenzív osztályon (a továbbiakban PIC).

A 23-30. terhességi hét között világra jött koraszülöttek kifejezetten veszélyeztetett csoportnak számítanak,

mivel ők a magzati érésben jelentősen elmaradtak, és szerveik még nem fejlődtek ki teljesen. A tudomány jelenlegi fejlettségének köszönhetően már a legtöbb esetben hatékonyan tudunk segíteni ezeknek a babáknak. Az inkubátorokkal a testhőmérsékletüket és környezetüket az anyaméhben uralkodó miliőhöz hasonlóvá próbáljuk tenni, hogy a csecsemő fejlődése folytatódhasson.

Mivel ezeknek a babáknak a légzőrendszerük nagyon fejletlen, fokozott az esélye annak, hogy légzési elégtelenségben szenvednek, így ilyenkor invazív (beavatkozó) vagy noninvazív gépi légzéstámogatásra szorulnak. Az egészen kicsi koraszülöttek esetében az etetést sem lehet kezdetben szájon át történő szoptatással megoldani, ezért a szükséges tápanyagokat vénásan és az anyatejet kis mennyiségekben gyomorszondán keresztül juttatjuk a szervezetükbe.

Fontos tudni, hogy már ilyenkor is kiemelkedő szerepet játszik az anyatej, ami a legmegfelelőbb táplálék a csecsemők etetésére.

Az előbb említett kezelések optimális esetben a koraszülött gyermek állapotának javulásához és fejlődéséhez vezetnek. Ebben jelentős szerepet játszik a PIC munkatársainak odaadó és kitartó munkája, valamint a szülők részéről tapasztalt szeretet és támogatás. Ezek a kezelések akár hónapokig is eltarthatnak, így sok esetben a szülők és a PIC személyzete között közvetlen és egyenrangú kapcsolat alakul ki.

A 30-37. terhességi héten született koraszülöttek

szintén nagyobb odafigyelést és több kezelést igényelhetnek, de mivel érettebb újszülöttként jönnek a világra, sok esetben nincs szükségük, vagy ha igen, akkor is csak az első napokban az ideiglenes légzéstámogatásra, vagy segítségre a táplálkozáskor. Hamar elkezdenek anyatejet szopni, majd rohamos tempóban igyekeznek behozni társaikat, s megfelelően adaptálódni, gyarapodni.

Ahhoz, hogy a koraszülött gyermekeket a lehető leghatékonyabban kezeljék, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Perinatalis Intenzív Centrumában létrehoztak egy egyedi szemléletmódot, a családbarát PIC-et. Ez a szülő folyamatos jelenlétét, és a babára állandó figyelmet fordító csapatot jelenti. A szülőket szinte mindenbe bevonják, jelen vannak a vizsgálatokkor, megtanulják a CPAP-lélegeztetőgép orreszközének cseréjét, s részt vesznek a gyermek ápolási ellátásában.

Egy másik egyedülálló dolog ezen az osztályon, hogy a bizonyítottan jótékony hatásúnak igazolt úgynevezett „kenguruzást” is alkalmazzák a koraszülöttek mindennapi kezelésében, amikor a baba állapota ezt engedi.

A kengurumódszer lényege az „élő inkubátor”-ként is felfogható anya/apa és baba szoros kapcsolata, hiszen a szülő mellkasán fekve bőr-bőr kontaktus révén az igen labilis hőháztartású, koraszülött babák számára éppúgy biztosítható a megfelelő környezet és testhőmérséklet, mint a profi inkubátorokban.

Ezzel a szemléletmóddal nemcsak, hogy korábban teret engednek a szülő és gyermeke közti kapcsolat kibontakozásának, hanem a szülők bevonása, gondoskodása jelentős segítséget is nyújthat az ápolóknak és orvosoknak.

HM-HÁ (1)1A koraszülött gyermekeket hazaadásukat követően is gyakrabban kell ellenőrizni,

ezért kiemelten fontos az utánkövetésük. Ennek keretében a szülőket arra kérik, hogy az első otthon eltöltött hét után jelentkezzenek, akár személyesen, akár elektronikus formában, és számoljanak be arról, hogyan boldogulnak. Az otthon eltöltött első hónap után az 1500 gramm alatti születési súlyú csecsemőket, illetve a más okból kifolyólag veszélyeztetett koraszülötteket kontroll vizsgálatra hívják vissza, és átbeszélik az elmúlt hónap eseményeit.

Mivel az összes koraszülött folytonos utánkövetésére nincs kapacitás, a háziorvosoknak is kiemelt szerepe van abban, hogy segítsenek figyelemmel kísérni a koraszülött gyermekek fejlődését.

Dr.Schmidt Ádám

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!