Iskolás lett gyermekünk!

iskolás

Véget ért a nyár, nyitnak az iskolák, melynek kapuit kicsit megszeppenve lépjük át, mert tudjuk…

Az iskola mai átlagos követelményrendszere nehezen bírható terhet jelent a gyermekek számára. A sűrűn tagolt órarend, a kevés szabad mozgás, az állandó figyelés a megnövekedett felelősség, a teljesítmény elvárások kifárasztja, elbizonytalanítja a 6-8 éves gyermeket.
Ezekben a napokban sok ezer kisgyermek kezdi meg diákéveit, ül először be az iskolapadba. Van, aki örömmel teszi ezt, van, aki tele bánattal.

Emiatt örök dilemmája ez a legtöbb szülőnek: „Jól tettem, hogy elengedtem, vagy hagynom kellett volna még egy évet játszani?”

Tudom, nem könnyű mindig megfelelő döntést hozni, – különösen akkor, ha konkrét problémák is felmerülnek a kétségek mellett – a gyermek iskolaérettségét illetően (pl. gyenge, fáradékony, nem tud megülni a fenekén, kapkodó, be nem áll a szája, keveset rajzol, nem jól fogja és használja a ceruzát, ollót, elterelhető a figyelme, elkalandozik, nem bírja a kritikát, dühkitörései vannak, nem tud veszíteni pl. a társasjátékban… stb.)

Sajnos, sokszor a szülők nem engedik, hogy segítsenek a szakemberek eldönteni a vitatott kérdéseket, és nem fogadnak el tanácsot.

Munkám során többször is találkoztam olyan szülővel, aki „sietette” gyermekét – függetlenül az óvó nénik véleményétől – és kiharcolta a beiskolázást.

– Volt, aki azért tette, mert – a többiek is elmennek 6 évesen, nem akarom, hogy az enyém másik csoportba maradjon vissza!”
– Volt, aki azt vallotta, hogy azért menjen iskolába minél hamarabb gyermeke, hogy az által hamarabb legyen majd kenyérkereső (hihetetlen, de igaz!).
– Sajnos azonban azok vannak többségbe, akik azért küldik idő előtt tanulni csemetéjüket, nehogy szégyenben maradjanak: „már 6 éves, mit szól majd a család, a rokonok, az ismerősök, azt hiszik róla majd, hogy buta!”
Ezek igen hibás és káros hozzáállások!

Tudnunk kell, hogy minden gyermek más és más.

El kell fogadni gyermekünket olyannak amilyen és önmagához mérten kell elvárásokat felállítani vele szemben. Nem szabad hasonlítani! Mert vannak korábban és későbben érők is (ez a természetes fejlődési folyamat).

Vannak terhelhetők és kevésbé terhelhetők. Vannak már kicsi koruk óta felelősségtudattal élők és vannak laza, „majd csak lesz valahogy” gyerekek. Vannak talpraesettek és vannak félénkek, gyámoltalanok, és még sorolhatnám napestig a különbségeket. Ki kell várni, amíg minden téren felnő gyermekünk a feladathoz!

Mégis milyen az a gyerek, akit nyugodt szívvel elengedhetünk az iskolába?

Mindenekelőtt bizonyos testi érettséggel kell rendelkeznie (ezt az orvos állapítja meg).
A pszichikus érettség hiteles ismerői viszont – a szülők mellett – az óvónők, (kiemelném a kiegyensúlyozottság meglétét).

  • Ha a gyermek érdeklődő, kíváncsi, képes bizonyos ideig elmélyülten foglalkozni az önmaga által választott vagy a felnőttek által ajánlott dolgokkal.
  • Ha önállóan, magabiztosan, és leleményese oldja meg a helyzeteket.
  • Ha a játékban ötletei és elképzelései vannak, amihez a kivitelezés módját is keresi.
  • Ha igénye van arra, hogy az elkezdett dolgokat, játékokat befejezze.
  • Ha jól utánoz.
  • Ha figyelmesen hallgatja a mesét.
  • Ha képes a felnőttekkel és társaival nyíltan, szorongás mentesen beszélni.
  • Ha képes mások törekvéseit többnyire megérteni.
  • Ha tud kompromisszumot kötni.

Ha szeretne megfelelni környezete igényeinek – akkor ezek alapján iskolába valónak tekinthető.

Czibulka Gáborné

 

 






Close