Gyógyszerbeadás – gyógyszerbevétel

gyógyszerbeadás

Egy anyuka panaszolta nekem egyszer a következőt:

„nem akarja bevenni a gyerekem a gyógyszert”,

erre én azt válaszoltam, hogy

„akkor adja be Neki”…

A megoldás nyilván nem ilyen egyszerű, de mégiscsak érdemes törekedni arra, hogy a gyerek fogadja el a gyógyszert valamilyen módszerrel. Ennek az eléréséhez szükséges elsősorban az, hogy a szülő bízzon az orvosában, és az általa előírt kezelésben. Elég nehéz lehet a gyereknek úgy eredményesen beadni a gyógyszert, ha a szülő kételkedik a hatékonyságában, vagy például undorodik az állagától, szagától.

A gyógyszerre többnyire akkor van szükség, amikor a gyerek megbetegszik.

Gyógyszerbeadás

Ilyenkor egyébként sem jó a közérzete, étvágytalan, sokszor nincs kedve folyadékot sem elfogadni, és ha még adott esetben rossz ízű folyadékot is erőltetnek a szájába, nem meglepő, ha ellenáll. A szülő pedig többféle módozatot is megpróbál, meglehetősen széles a skála ezzel kapcsolatosan. A környezet gazdagon el tudja látni tanáccsal a szülőket, de saját tapasztalatok alapján is el lehet indulni.

gyógyszerbeadásInnivalóba, ételbe való belekeverés viszonylag gyakori megoldás, de sajnos kiválthatja a gyerek részéről az ital-étel elutasítását is, ezért ez nem jár egyértelműen jó kimenetellel.

Az erőltetés, száj kifeszítés egyértelműen erős tiltakozást válthat ki, akár hányásig fokozódva.

A büntetés kifejezetten káros, de a jutalmazás sem igazán egyértelműen szerencsés megoldás. Képzeljük el, ha egy kisgyermek napi három alkalommal jutalmat kap minden gyógyszerbevételi alkalomnál, előbb-utóbb megszokja a helyzetet, és természetessé válik a jutalmazás.

Alapvetően célravezető az, ha a gyerekre partnerként tekintünk, és az Ő értelmi fejlődésének szintjén felvilágosítjuk az adott helyzetről

– ez egyébként javasolt más területen is . A kisgyerek kezdetben nem tudja, hogy miért érzi magát rosszul, például mi is az a furcsa érzés a fülében, torkában, hasában stb… Azt sem tudja, hogy ilyenkor a rossz ízű gyógyszer jó hatású és meggyógyul tőle, ezért kell ezeket a tényezőket értelmezni a számukra.

„Biztos fáj a füled/torkod/hasad, ezért adom ezt a gyógyszert”. Várják meg ezután, amikor kinyitja a csecsemő vagy a kisgyermek a száját, és határozott mozdulattal adják be a gyógyszert. Azt is el lehet mondani, hogy ez nem lesz finom, de utána kap kellemes ízű innivalót például. A kisgyermekek az egyértelmű jelzések alapján tudják azt, hogy mit kell tenniük, vagy mit várnak el tőlük.

Ha a szülő bizonytalan, türelmetlen, vagy nem látszik rajta a meggyőződés a gyógyszerbeadással kapcsolatosan, a gyerek ezt érzékelheti, és elutasítóvá válhat a gyógyszer bevételével kapcsolatosan, vagy ha be is veszi, adott esetben kiköpi, vagy kihányja.

Kedves Szülők!

A kisgyermekek elsődlegesen a szüleiken keresztül ismerik meg a világot. Mondják el nekik néhány szóban, hogy mi is történik velük, miért is kell bevenni a gyógyszert, aztán határozottan adják be. Egy kisgyerek nagyon büszke magára, ha ügyesen közreműködik ilyenkor, de ezt tapasztaljuk mi gyermekorvosok is egy orvosi vizsgálat alkalmával, sőt még egy oltás beadásánál is. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a családokat kevésbé terheli meg érzelmileg a betegség és a kezelés azokban az esetekben, amikor a gyerek közreműködő.

Ha szeretettel, megértéssel fordulunk feléjük, és partnerként tekintünk rájuk, előbb-utóbb együttműködőek lesznek, még a kellemetlenségekkel járó helyzetekben is.

Dr.Scheuring Noémi

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!