1.) A fogszabályozás fogalma, biomechanikája.

Fogszabályozásnak (orthodonciának) nevezzük azt a beavatkozást, amikor az állcsontokban illetve a fogmedernyúlványban (alveolus) mozgatják a fogakat a megfelelő irányban és helyekre.

A fogmozgatáson kívül általában hatást gyakorolnak az állcsontok (maxilla, mandibula) fejlődésére is.
Mindez úgy lehetséges, hogy ha megfelelő biológiai erő hat egy fogra megfelelő időn keresztül, az őt tartó csontban sejt átépülés indul be. A nyomott oldalon sejt leépülés és az ellenoldalon viszont felépülés tapasztalható. Így a fog elvándorol vagy fordul az erőhatásnak megfelelően. Ugyanígy a megfelelő nagyságú és irányú erőkkel az állcsontok növekedését is befolyásolni lehet, természetesen csak fejlődés közben, gyerekkorban a csontérettség befejezése előtt.

Nagyon lényeges a megfelelő nagyságú erő megválasztása, hogy a biológiai folyamatok a tervezett módon történjenek. A fogak mozgatásakor u.n. orthodonciai erőkkel dolgozunk a szájon belül (intraorálisan), ez foggyökerenként 50-100 gr-ra tehető.

Az állcsontokra ennél lényegesen nagyobb ortopédiai erőkkel is hatunk, de ez a teljes fogíven keresztül vagy szájon kívüli elhorgonyzásból un. extraorális készülékek segítségével lehetséges (500-1000 gr.).

Az említett erőhatásoknál lényegesen kisebb erők, nem érik el az ingerküszöböt, és így nem indítják be a folyamatot, a lényegesen nagyobb erő viszont szövet elhalásához vezet, ami nem kívánatos, káros következmény lenne.

2.) Miért és mikor van szükség fogszabályozásra?

Először is meg kell említeni a különböző fejlődési rendellenességeket, mint a fogszabályozó tevékenység lényeges területeit.

Ezek különböző az arckoponyát és a fogakat érintő anomáliák lehetnek. Kezdve az egyszerű fognövekedési hibáktól, mint a foghiány (aplasia) vagy számfeletti fogak megjelenése, egészen a különböző súlyosságú ajak és szájpadhasadékosokig, melyek gyakran torzítják, a kemény és lágy szájpadot egyaránt és okoznak ezzel szabálytalan fognövekedést.

Szerencsére azonban a fejlődési rendellenességek megjelenése relatíve ritka ( 1 % alatt), úgyhogy a fogszabályozó esetek legnagyobb százalékát ép fejlődésű páciensek adják, ahol a fogkészlet és az állcsontok ill. az alsó és felső állcsont egymáshoz viszonyítva aránytalanok, vagy helyzetük nem megfelelő. Ennek okai lehetnek öröklöttek és szerzettek.

Öröklött okok:

A fogak méretét és alakját szinte abszolút, a koponyaalap és az arccsontok méretét pedig szűk korlátok között meghatározza öröklött fejlődési programjuk.

A genetikai okok és öröklődési törvények, valamint a lakosság kevert etnológiai összetétele miatt gyakoriak az aránytalanságok.

Amennyiben viszont a fogak és arccsontok méretük vagy alakjuk tekintetében aránytalanok, sem morfológiailag, sem funkcionálisan nem tudnak tökéletes szerkezetté rendeződni, és ez a későbbiekben sok egyéb fogászati probléma forrásává válik.

Szerzett okok:

Azokban az esetekben is, melyekben az adott genetikai alapokon, zavartalan fejlődés esetén lehetséges lenne ép arcszerkezet kialakulása, zavaró tényező gyakran felborítják a fejlődés normális menetét, és aránytalanságokat teremtenek. (korai szuvasodás, fogvesztés, trauma)

Működési un. funkcionális zavarok is gyakran játszanak szerepet a fejlődés kedvezőtlenné válásában. Ilyenek pl. a szájlégzés, rossz atipusos nyelés, sokáig megtartott ujjszopás.

Fogszabályozás tulajdonképpen minden életkorban lehetséges amíg fogak vannak, de mivel fontos prevenciós megelőző funkciója van a fogak és az őket tartó csont állomány betegségei szempontjából, és az optimális az, ha még a csontok növekedésébe is be lehet avatkozni. Ugyanakkor bizonyos szellemi érettséget már a gyermeknek el kell érnie, hogy együttműködjön a kezelés folyamán. Az optimális életkor a fogszabályozó kezelésekhez az un. vegyesfogazattól a csontérettség bekövetkezte utáni évekig tart kb. 8-10 éves kortól 16-18 éves korig.

Maga a kezelés átlagosan 2 évig tart.

Rajk Lajos András