Klinikai Pszichológiai Szakambulanciánkon a segítséget kérő gyermekekkel, serdülőkkel, illetve szülőkkel folytatott beszélgetések során rendkívül gyakran fogalmazunk meg olyan kérdéseket, amely egy adott esemény szubjektív érzelmi színezetét igyekszik feltárni: 

Hogy érezted/érezte magad/magát abban a helyzetben?; Milyen érzéseket keltett mikor anya így reagált?” 

Tapasztalataink szerint, a látszólag könnyűnek tűnő kérdés megválaszolása kifejezett nehézséget jelent mind a gyermekek mind a felnőttek esetén. „Rosszul”– hangzik rendszerint a válasz, mely tükrözheti az érzelmi állapotok felismerésének nehézségét, illetve az érzelmek differenciálásának problémáját is. A „rossz” ugyanis, nem egy érzelem megnevezésére használt fogalom, sokkal inkább a negatív érzelmek összefoglaló neve lehetne, melybe beletartozik a csalódottság, a düh, a félelem, irigység, elhagyatottság stb.

A saját és mások érzelmi állapotának felismerésére és megnevezésére, illetve az érzelmek-gondolatok- viselkedés közötti kapcsolat megértésére vonatkozó képességét összefoglalóan érzelmi intelligenciának, röviden EQ -nak nevezzük.

Számos kutatás rávilágított arra, hogy az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb szerepet játszik a későbbi boldogulásban, mint az IQ. A terápiás munka során szerzett tapasztalat is azt igazolja, hogy kiemelt szerepe van a pszichés problémák kezelésében, a nehézségekkel való megküzdésben. Az alábbi összefoglalóban ahhoz szeretnék segítséget nyújtani, hogy szülőként hogyan is segíthetjük a gyermek érzelmi intelligenciájának fejlődését.

1: Szülői minta

A gyermek EQ fejlesztésének első és legfontosabb eszköze, ha a szülők saját maguk képesek az érzelmeiket felismerni és azt kifejezésre juttatni.

Fontos, hogy a negatív érzésekről is nyíltan beszéljünk a gyermeknek:
„Anya most mérges, mert belelépett a sárba és koszos lett a cipője; Apa most mérges, mert a munkahelyén nem tudott befejezni egy fontos feladatot”.

A negatív érzések nyílt kommunikálása azért is kiemelkedően fontos, mert kimondásukkal és felvállalásukkal „legalizáljuk” őket, azt közvetítjük, hogy teljesen elfogadható, hogy az embernek vannak kellemetlen érzései, melyek gyakran szeretteink felé is megjelennek („Anya most mérges apára, mert még mindig nem javította meg a csapot”).

2: Tükrözés

A kisgyermek még nem képes saját érzelmi állapotának azonosítására és nincs is hozzá meg a megfelelő szava.
Éppen ezért szülőként fontos, hogy felismerve például a sírás mögött meghúzódó érzelmeket, ezt visszatükrözzük a gyermeknek:

„Látom rajtad, hogy most nagyon szomorú vagy, amiért elveszett a kisautód; Látom rajtad, hogy most nagyon csalódott vagy, amiért elmaradt a kirándulás; Látom rajtad, hogy mérges vagy, amiért nem találod a labdát”.

Ez a fajta érzelmi kommunikáció azt az élményt nyújtja a gyermeknek, hogy értik őt, hogy a környezete jól érzékeli őt. Másrészt pedig óriási segítséget jelent, hogy a bent lévő „nagy rosszassághoz” kapott egy nevet, ami most már nem ismeretlen kuszaságként fog megjelenni, hanem egy későbbi szituációban fel fogja ismerni, hogy ez most ugyanolyan „rossz”, mint akkor, tehát most is mérges vagyok.

3: Könyvek és filmek

A közös meseolvasás vagy filmnézés is kiválóan alkalmas lehet az érzelmi intelligencia fejlesztésre egy kis szülői tudatossággal.
Egy-egy történet kapcsán lapozzunk vissza a könyvben, vagy tekerjünk vissza a filmben és kérdezzük meg a gyermeket arról, hogy „Mit gondolsz hogy érezhette magát itt Mackó?”

Ennek megválaszolásához a gyermeknek szempontváltásra van szüksége, hiszen ahhoz, hogy Mackó érzéseihez közel tudjon férkőzni, bele kell tudni élni magát a helyzetébe, és elképzelnie, hogy ő hasonló helyzetben miként érezne. Fontos, hogy mindig igazodjunk a gyermek életkori sajátosságaihoz, mert kisebb, egocentrizmus időszakában lévő gyermeknél teljesen normális, ha a szempontváltás még nem működik. Ilyen esetben a szülő segítsen és mondja el, ő mit gondol, milyen érzések jelenhetnek meg.

A többes számot azért is szeretném kihangsúlyozni, mert ebben a folyamatban a gyermeknek azt is meg kell tanulnia, hogy egy adott helyzetben teljesen normális és elfogadható, hogy párhuzamosan több érzés is megjelenik. Gondoljunk például az iskolakezdésre, amikor egyszerre jelenhet meg izgatottság az új tantárgyak miatt, félelem az új követelményekhez, tanárokhoz kapcsolódóan, öröm a rég nem látott iskolatársak révén.

+1: Az érzéseket nem lehet és nem szabad tiltani

Végezetül azt szeretném kiemelni, hogy mindig fogadjuk el a gyermek érzéseit, ne vitatkozzunk vele, ne vonjuk kétségbe

(„Ugyan már ez katonadolog, Jaj ne sírj, nem fájhat az annyira”), és ne mondjuk meg, hogy mit kellene érezni („Szeretned kell a testvéredet”).

Mindenkinek joga van ahhoz az adott érzelmi állapothoz, amit egy helyzetben megél. Az érzelmeket ugyanis mindig el lehet fogadni, szükség esetén kizárólag a cselekvést lehet korlátozni.

Czakó Szandra