anyatej

 
 

Az anyatej pasztörizálásáról

pasztörizálás 1

A Wikipédia szerint a pasztörizálás: „olyan élelmiszer technikai módszer, amely elsősorban a folyadék, 60-90 C közötti hirtelen, rövid idejű felmelegítésével, és azt követőn gyors lehűtéssel csökkenti a benne lévő mikroorganizmusok tartalmát.” „A sterilizációval ellentétben a pasztörizáció nem próbálja meg kiirtani az összes mikroorganizmust. Ehelyett logaritmikusan redukálja a számukat, lehetőleg olyan mennyiségre, ahol már nem képesek fertőző hatást kifejteni. ” Az eljárást Louis Pasteur és Claude Bernard fejlesztette ki, úgy találták, hogy a hőkezelés a termék eltarthatóságát is meghosszabbítja. Természetes körülmények között a bőrünkön különböző kórokozók pl. baktériumok élnek. Ezért fontos,Tovább


Szoptatás és terhesség

szoptatás és terhesség

Szoptatás a terhesség alatt Vannak édesanyák, akik a szoptatás ideje alatt ismét teherbe esnek. A nagyobb gyermeknek ilyenkor is szüksége van a törődésre és valószínűleg továbbra is szopni szeretne. Amennyiben a terhesség ismét bekövetkezik a szoptatási időszak alatt, az a jelenleg érvényben lévő ajánlások alapján általában nem indokolja a baba elválasztását. Szövődménymentes terhesség esetén ez járható út, sem a magzat, sem az anya miatt nem kell aggódni. Abban az esetekben azonban, ha a kortörténetben többszöri vetélés szerepel, a kismama alhasi fájdalomra panaszkodik, vérzés jelentkezik vagy az anyánál folyamatosan súlyvesztés lépTovább


Szoptatásról kicsit más szemmel

szoptatás9

Az élet egyik legszebb és legtermészetesebb dolga, ha az Édesanya anyatejjel tudja táplálni gyermekét. A leendő édesanya már a várandósság hónapjai alatt tervezgeti, hogy hogyan fogja táplálni kisbabáját. Számtalan cikket és könyvet elolvashat, elméleti ismereteket szerezhet az anyatej és a szoptatás fontosságáról, tájékozódhat bizonyos alapelvekről. Mindezek elősegítik, hogy lelkileg is fel tudjon készülni erre a csodálatos és egyedüli élményre. Majd amikor a kisbaba megszületik, előfordulhat, hogy minden, amit a terhesség alatt tervezett, megálmodott az anyuka, felborul. Nem történik minden magától értetődően, nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan azt korábban gondolta,Tovább


A szoptatás fontossága

szoptatás fontossága1

Az emberiség fennállása óta az újszülöttek legtermészetesebb tápláléka az anyatej. A hivatalos álláspont szerint, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenlegi ajánlása alapján a csecsemőket legalább hat hónapos korig javasolt anyatejjel táplálni, ezen belül is a kizárólagos anyatejes táplálás javasolt időtartama 4-6 hónap. De miért előnyös, miért fontos a szoptatás? A legkézenfekvőbb válasz az, hogy mert ez legtermészetesebb. Az édesanyák nagy része tud szoptatni, nagyon kicsi arányban vannak azok, akik szeretnének, de betegség, gyógyszerszedés vagy egyéb okból nem tudják anyatejjel táplálni a gyermeküket. A mennyiség: a kereslet-kínálat elve alapján az anyai szervezetTovább


Anyatej Világnapja az Anyatejgyűjtő Állomáson

Anyatejes Világnap-14

Az előző évhez hasonlóan az Anyatejgyűjtő Állomás 2015. évben is megrendezte az anyatejadó anyák tiszteletére az „Anyatej Világnapja” rendezvényt, melyre szeretettel meghívta az anyatejadó anyákat, az anyatejet kapó csecsemők szüleit, a védőnőket és az érdeklődőket. Játszómatrac és játszóház foglalta le a kisgyermekeket az előadás alatt, így a gyerekek sem unatkoztak. Idén október 8.-án 25 anyatejadó anyának nyújtottunk át könyvajándékot, annak tiszteletére, hogy a saját csecsemőjük táplálásán túl felajánlották a többletként megmaradó anyatejüket az anyatejet nélkülöző csecsemők számára. Az ajándék átvételekor az anyatejadók beszámoltak arról, hogyan lettek anyatejadók, személyes élményeikről, amelyekTovább


Kell-e fejni?

fejés

Ez az a kérdés, amelyben a szakemberek véleménye sem mindig azonos. Ma van, aki azt a nézetet vallja, hogy az igény szerinti szoptatás mellett nincs szükség további fejésre, mert a kereslet és a kínálat elve érvényesül. Ez sok esetben be is válik, de sok esetben nem és az anyatej túl korai elapadásához vezethet.   Ilyenkor nincs tartalék a rendszerben, amelyhez fordulni lehet különböző problémák esetén, hiszen lefejt tej csak akkor van, ha azt előzőleg lefejik.     Gondolok itt, például arra, hogy Ha az anya egyedül marad a gyermekkel, márTovább


Kevés az anyatej?

kevés anyatej

Sok anya természetes aggodalma, hogy kap-e elegendő anyatejet a gyermeke. Mik a jelek, amelyek megnyugtathatnak bennünket? Nincs okunk aggódni, ha: A csecsemő egészségesnek látszik, a bőr színe és a bőr rugalmassága jó, hurkás, hossza növekszik, élénk, aktív és jó az izomtónusa. Hat-nyolc nedves pelenkája és/vagy kettő-öt széklete van naponta. Idősebb csecsemők esetében a székletürítések száma emelkedhet, de előfordulhat az is, hogy csak három-négy naponként van. A vizeletes pelenkák száma ilyenkor is jelzi, hogy elegendő-e a tejmennyiség. A súlynövekedése átlagosan (de ez hetente változhat) 120-150 gramm hetente vagy legalább 450 grammTovább


Szoptatós anyák mellkasi röntgenvizsgálatáról

mellkas röntgen szoptatás alatt

Tüdőszűrés, mellkas röntgen szoptatás alatt Sokszor felmerül a kérdés: ártalmas-e a mellkasról készült, szűrő jellegű röntgenvizsgálat a szoptatós nőre vagy gyermekére? Az Anyatejgyűjtő Állomásokat rendelet kötelezi (33/1998. (VI. 24.) NM rendelet ) arra, hogy minden dolgozójukat és az anyatejet adó édesanyákat szűrővizsgálatoknak vessék alá. Ebbe beletartozik a bőrgyógyászati, bakteriológiai és nemi betegségek szűrése mellett a tuberculosis kizárására irányuló mellkasi röntgenvizsgálat is. Ezzel igyekszünk biztosítani azt, hogy csak egészséges anyától származó, fertőzésmentes anyatejet jutassunk a rászoruló csecsemőknek. Nagyon fontos tudni, hogy a röntgenvizsgálatokkal járó ionizáló sugárzás – ellentétben az izotópvizsgálatokkal –Tovább


Ártalmas jó tanácsok a szoptatással kapcsolatban II.

szoptatás

Szoptatás alatti ártalmas jó tanácsok folytatása: „Azért sebes a melle, mert folyton a cicin lóg a baba! Csak rágja a cicit a gyerek!” A mellbimbó funkciója éppen az, hogy szopja a kisbaba, ezért lehetetlen a mellen töltött időt túladagolni, nem lehet a mellbimbót feláztatni. Az első napokban teljesen normális, ha a mellbimbók kicsit érzékenyek, és valószínűleg először furcsa érzés, amikor az újszülött erősen megszívja a mellet, de a fogatlan ínyével semmiképpen nem tudja rágni azt. A mellbimbók kisebesedésének többféle oka lehet, a leggyakoribb a helytelen mellre tétel, ritkábban gombás fertőzésTovább


Jelentkezzen anyatejadónak!

anyatejadás

Jelentkezzen anyatejadónak! Akár e-mailben is elküldheti vizsgálati eredményeit! Az anyatej a csecsemő optimális fejlődéséhez nélkülözhetetlen táplálék. Mindazt tartalmazza, amire a gyermeknek szüksége van a növekedéshez, éréshez, betegség esetén a gyógyulás elősegítéséhez. Évente több száz édesanya olyan élethelyzetbe kerül, hogy nem tudja kizárólag a saját tejével táplálni a gyermekét. Koraszülöttek, kis súlyú újszülöttek édesanyjánál gyakran előfordul, hogy nincs elég tejük, pedig nekik fokozottan szükségük van erre a könnyen emészthető, immunanyagokat, növekedési faktorokat, érést elősegítő anyagokat tartalmazó táplálékra. Az örökbe fogadott csecsemők szüleinek nincs anyatejük, amivel táplálhatnák a várva várt gyermeket. EzenTovább


Szoptatás

szoptatás11

Szoptatás A módszertani ajánlás szerint a csecsemők igényeit optimálisan az élet első 6 hónapjában a kizárólagos szoptatás, anyatejes táplálás kielégíti. Az anyák 98 %-a képes lenne szoptatni gyermekét, ha megfelelő ismeretekkel, önbizalommal, és megfelelő családi és egészségügyi szakemberek részéről megnyilvánuló támogató segítséggel rendelkezne. Elérendő cél, hogy minden csecsemőt életének első félévében, de legalább 4 hónapos koráig szoptassák, és anyatejen kívül semmi egyéb táplálékot ne kapjon. Feladatok a szoptatás elősegítése érdekében: • A születés után ma már a legtöbb kórházban az újszülöttet rögtön mellre teszik és hagyják, sőt segítik az elsőTovább


Anyatejes táplálás

szopizás

Az anyatejes táplálás módja: A táplálás a gyermek megszületését követően az egyik legfontosabb kérdés. Ha egészséges az újszülött, akkor a szoptatás kérdése körül forog a világ, hiszen a megfelelő táplálás az életben maradás egyik feltétele. Ma már újra divatossá vált az anyatejes táplálás. Ez kétféle módon történhet, szoptatással és lefejt anyatej adásával. A lefejt anyatej lehet az édesanya saját teje, illetve más anya által hivatalosan, ellenőrzött formában adott anyatej is. Az anyatej termelődése: Az emlő mirigyekből, és az azt körülvevő kötőszövetből és zsírszövetből áll. A mirigyek 15-25 különálló, elágazó rendszertTovább


Close