A bőrrák kezelésével, megelőzésével kapcsolatos újabb eredmények

bőrrák

A napfénynek az ember egészségére gyakorolt számos jó tulajdonsága mellett, az egyik legnagyobb hibája, hogy károsíthatja a bőr örökítő anyagát a DNS-t, ami bőrrákot okozhat.

Az 1930-as évektől a bőrrák előfordulása 20-szorosára nőtt, köszönhetően az intenzív napozás divatjának. A bőrrák legsúlyosabb formája a melanoma, ami egy nagyobb szabálytalan alakú anyajegyként indul, és ha a rákos sejtek átterjednek más szervekre, mint például a tüdőre, vagy az agyra, halállal is végződhet. Évente a világon 30.000 ember hal meg melanoma következtében.

A melanomával kapcsolatos intenzív kutatásoknak számos, a jövőben hasznosítható eredménye van.

Az egyik kutatócsoport például felfedezte, hogyha a napozókrémbe bizonyos DNS darabkákat kever, az megakadályozza a bőrrák kialakulását.

A hagyományos napozókrémek passzív védelmet nyújtanak, azaz megakadályozzák, hogy az UV sugarak a bőrbe jussanak. A fő hátrányuk, hogy hatásuk csak néhány óráig tart és az emberek nem használják őket elég gyakran, vagy megfelelő mennyiségben. Ezzel szemben a DNS fragmentumokat tartalmazó napozókrém felszívódik a bőrbe, bejut a bőrsejtekbe és napokig hatásos. A kutatók azt is feltételezik, hogy az új hatóanyagú naptej a nap által okozott bőr öregedését is lassíthatja.

Egy másik kutatócsoport olyan módszert fedezett fel, amellyel a bőrrák azon képessége vizsgálható, hogy átterjed-e más szervekre.

A melanoma sebészi eltávolítása után a betegeket 3-6 havonta ellenőrizni kell, hogy nem fejlődött-e ki bennük áttét. Az új módszer segítségével kiszűrhetők azok a betegek, akiknek többé nem kell visszatérniük kontrollra.

Egy ausztrál kutatócsoport eredményei a rákos áttét kifejlődésével szemben nyújthatnak segítséget.

Kifejlesztettek egy olyan oltást, amely a beteg emberbe fecskendezve ráveszi annak szervezetét (immunrendszerét), hogy pusztítsa el a melanomát. Az első kísérletekben a vakcinát kapott betegekben 3-szor olyan ritkán újult ki a sebészeti beavatkozás után a melanoma.

Ezek a kutatások jelenleg még csak kísérleti fázisban vannak, de ha beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, az jelentős előrelépést jelentene a bőrrák elleni harcban.

Prof. Dr. Szalai Csaba

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!