Félelmeket elűzni egy hét alatt? Hát, ha teljesen nem is … .

Néhány éve nyaranta egy hetes terápiás csoportokat tartunk a Heim Pál Kórház Mentálhigiéniai Központ ambulanciáján, a hozzánk járó gyerekek részére.

Köztük „Hősképzőt” is, 7-9 éveseknek.

Olyanoknak, akik rettegnek különböző dolgoktól, félnek elaludni, félnek a sötétben, vagy nem is tudják, mitől, de félnek. Vannak, akik sosem voltak még sikeresek, vagy azt hiszik magukról, hogy alig képesek valamire.

Mielőtt a hősképzőbe hívtuk őket, már jártak egyéni terápiába, ahol a kezdeti tüneteik enyhültek, kicsit bátrabbak lettek. És ami fontos: a terápiára már szocializálódtak. Ugyanis öt egymás utáni napon zajlik a csoportterápia, ami nagy lelki erőt igényel, és érzelmileg nagyon fárasztó!

Az első napon nem ismerték egymást a gyerekek, így a beilleszkedés, ismerkedés nehézségeivel is meg kellett küzdeniük – rögtön az elején! Persze, hogy megbeszéltük milyen hasonló helyzetekben voltak már, és milyen ötleteik vannak; mivel érdemes ilyenkor próbálkozni, mivel nem, tanácsokat adtak egymásnak és megosztották sikereiket, meg kudarcaikat is.

De ha már hősképző az is szóba jött, hogy milyen egy igazi hős. Milyen tulajdonságai vannak? És milyen kihívásokkal képes megküzdeni?

Második nap összeszedték bátorságukat és saját félelmeikkel néztek szembe. Szinte minden gyerek fél a sötétségtől, kisiskolás korban kevésbé, de még élénk az emlék. A sötétben idegen zajok, furcsa árnyak vannak, ki tudja, mi okozza őket. Lehet betörő, vagy valami furcsa lény, talán egy szörny. És a szörnyeket „szörnyen” nehéz legyőzni! Ha rátámadunk, erősebb nálunk.

Kénytelenek voltak ezért másképp közelíteni hozzá, hiszen a „szörny” a tábor harmadik napján bejött a csoportszobába, és nem is ment ki onnan! Beszédbe elegyedtek vele, és kiderült, még hasonlóságok is vannak a szörny és a gyerekek között. Mert ők is viselkednek néha úgy, hogy mások megijednek vagy megharagudnak rájuk. És még az is kiderülhet, hogy a szörny, csak félelmében olyan félelmetes.

Ám ha az ember nekivág a kalandoknak, nem árt, ha segítője is van. A terápiás kutyát kicsit könnyebb megszelídíteni, mint egy szörnyet, bár nem is olyan könnyű elfogadni a segítséget egy olyan lénytől, akivel ennyire nehéz szót érteni! Nagyon okos, és ha megtanulunk vele kommunikálni, csomó mindent jobban tud, mint mi. Mégis: nagy bátorság kell ahhoz, hogy rábízzuk magunkat!

A tábor negyedik napja Amper a terápiás kutyus megszelídítésével telt el, akiben igazi hű társra találtak a gyerekek.

Aki kiállja a próbát, kincseket talál. Ehhez persze kitartás, ügyesség, együttműködés kell. Olyan kihívások elé is kerültek, amiket egyedül nem tudtak megoldani, mert egyik gyerekben sem volt meg az összes szükséges készség, csak a csapatban. Egyikük ebben volt jobb, másikuk abban – egymástól tanultak.

Az utolsó napon azonban mindenkinek szüksége volt a megszerzett bátorságára! Ez volt ugyanis a vizsga: idegen emberektől kellett információkat kérni, térkép alapján tájékozódni, emlékezni kellett korábbi jó megoldásokra, és persze itt is együtt kellett működni egymással – így tettek sikeres HŐS vizsgát.

Szembenéztek saját félelmeikkel, és – legalább is ezen a héten – sikeresen leküzdötték azokat. Bátrabban és magabiztosabban folytatták kalandjaikat saját életükben.
Erről számoltak be szüleik is a következő hónapokban.

Urbán Szabó Krisztina