Mi az a koszmó?

koszmó

A koszmó egy ártalmatlan, a hajas fejbőr területén megjelenő sárgás-fehéres, kissé zsíros, részben tapadós, pikkelyes, részben pedig hámló, de fájdalommentes elváltozás. Elnevezése sajnos nem túl szerencsés, mivel legtöbben a kosz szóra asszociálnak belőle, ebből fakadóan pedig a gondatlanság, ápolatlanság, elhanyagoltság jut eszünkbe róla. Pedig a koszmónak vajmi kevés köze van a higiénéhez, és sokszor gondos ápolás mellett is nehezen tudunk megszabadulni tőle.

A koszmó nem más, mint a seborrhoeás dermatitis (bőrgyulladás) leggyakoribb és egyben legenyhébb formája.

A seborrhoea nem más, mint túlzott korpaképződés a hajas fejbőr (leginkább a fejtető, kutacs), a szemöldök, a fül, vagy akár a szemhéj tájékán, amely megjelenhet szigetszerűen, szórványosan, de akár összefüggő, nagy területet magába foglaló szakaszon is. Az elváltozás hátterében állhat a szabálytalan, fokozott faggyútermelés, ennek következtében pedig a fokozott zsírosodás, a bőr vegyhatásának lúgos irányba való eltolódása, valamint a felszíni szaruréteg víztartalmának csökkenése is. A koszmó többnyire elhalt hámsejtekből és a bőrmirigyek faggyújából áll, amelyek egymásra torlódva lemezes rétegeket alkotnak, és ha ezeket eltávolítjuk, alatta a bőr gyakran sebes, vörös és váladékozó.

A koszmóval az anyukák nagy része találkozik, ami megjelenhet már egészen fiatal életkorban, pár hónapos kortól, de előfordulhat akár óvodáskorú gyermekeknél is. A gyulladás jelentkezhet önmagában, de akár más bőrbetegségek társjelenségeként (gombás, bakteriális fertőzések) is. Bár nem fáj, nem viszket, jelenléte mégis nagyon zavaró lehet, és érdemes szem előtt tartani, hogy a kialakulása nincs összefüggésben azzal a hiedelemmel, hogy hajjal vagy anélkül született a baba.

Hogyan távolíthatjuk el a koszmót?

koszmó - seborrhoeas dermatitis

Hámlasztó módszerekkel, mechanikai úton, dörzsöléssel és ápolással szabadulhatunk meg ettől az elváltozástól. A napraforgóolaj alkalmazásának alapja a lemezes felrakódások felpuhítása, de az olaj rátapad a csecsemőt fejbőrére, beleragad a hajába, igen makacs, lemosása nehézkes. Az illóolajok allergizálhatnak, a szalicilsav fejbőr-irritációt okozhat, ezért ezek alkalmazása már nem javasolt.

A gyógyszertárakban az utóbbi években kimondottan csecsemők számára kifejlesztett koszmó elleni olajok kaphatók, amelyek kamillaolajat, E-vitamint és alfa-bisabololt tartalmaznak. Az E-vitamin fokozza a sejtregenerálódást, javítja a fejbőr élettani működését, csökkenti a bőrön keresztüli vízvesztést. A kamillaolaj gyulladáscsökkentő, gyógyító hatású, csökkenti a bőr szárazságát, viszketését, az alfa-bisabolol fertőtlenítő, irritációmegelőző hatású. Hajmosás előtt az olajat az érintett bőrfelületbe kell masszírozzuk, ezt követően 30–60 percig (makacsságtól függően) hagyjuk hatni!

Gyógyszertárakban ezenkívül koszmó elleni sampont is vásárolhatunk, amely megelőzi a koszmó kialakulását, valamint segít a már kialakult koszmó eltávolításában. Keratolitikus hatású, szabályozza a faggyútermelést, a fejbőrön védőréteget képez, és kezeli a hámlási folyamatokat.

A rendszeres hajmosással is javíthatunk a tüneteken. Ügyelni kell azonban arra, hogy a szükségesnél gyakoribb hajmosás fokozza a túlzott faggyútermelést, amely kedvez a koszmó fennállásának. Heti két, maximum három alkalomnál nem érdemes többször hajat mosni.

Bőrgyógyászhoz akkor érdemes fordulnunk, ha a koszmót semmilyen módszerrel sem sikerül eltávolítani, ugyanis ilyenkor felmerül a bakteriális vagy gombás fertőzés lehetősége. Ekkor a bőrgyógyász speciális gyógyszertári készítésű sampont vagy kenőcsöt írhat fel az érintett területre.

Hogyan előzzük meg a koszmó kialakulását?

Legegyszerűbben úgy előzhető meg, ha finom, puha szőrű babahajkefe helyett erősebb sörtéjű kefét alkalmazunk (kaphatók kifejezetten koszmó ápolására kifejlesztett kefék). Finom dörzsölés hatására enyhe vérbőség keletkezik a hajas fejbőr területén, ami akadályozza a koszmó kialakulásának esélyét. Bátran alkalmazhatjuk ezt a módszert még a kutacsok területén is, nem okozunk vele bajt.

Ezenkívül érdemes arra figyelni, hogy a koszmó gyakran hideg, száraz időben jelentkezik, főként gyakori sapkaviselés mellett, amikor a gyermek feje megizzad. Megelőzésképpen kerüljük a vastag sapka használatát, érdemes könnyű anyagú kendőt, jól szellőző, természetes anyagú fejfedőt alkalmaznunk.

A koszmó látványa nem szép, elhanyagolni nem szabad, viszont agresszív módszereket se alkalmazzunk feleslegesen, mert ezzel több kárt okozhatunk, mint hasznot.

Dr. Martonosi Ágnes Rita

Segíts az információ terjesztésében. Oszd meg a cikket ismerőseiddel is!