„…november, december – gyakran fázik az ember!” szólt a rigmus régen, s ezzel ma is mélyen egyetértünk.

Ilyenkor, amikor hideg, ködös, nyirkos az idő, bizony jobb bent lenni a meleg szobában és zenehallgatással, játszással, olvasással tölteni a szabadidőnket.

Talán még olyan tevékenységre is jut időnk, mint a mesélés.

Találkozásaim során – kísérleti célból – megkérdeztem a gyerekeket:
– „Ha az Óperenciás-tengeren túli sötét erdőbe tévednének, oda, ahol a madár sem jár, vajon hogyan menekülnének el?”

Hogy mit válaszoltak?

Volt ott minden! Például: Megvárják a reggelt, és megkeresik az utat. Autóstoppal vagy helikopterrel állnának tovább. Esetenként a Pókembert, az Amerikai sárkányt, vagy Kim Possible-t, netán a kínai nyuszikat (Jing, Jang, Jó) hívnák segítségül.

De, kérdem én, hová lett a hétmérföldes csizma, a táltos paripa, a varázspálca (mint mentőeszköz)? Miért nem mondjuk az Árgyélus királyfi vagy a Jó Tündér jön megmentésükre? Elnyelte őket a benzingőz? Esetleg eltévedtek a lakóparkok rengetegében? Netán beleesetek valamelyik agyonszennyezett folyónkba?

Sajnos a válasz sokkal prózaibb. A régi, klasszikus meseszereplők nem, vagy alig találhatók meg gyermekeink fejében. Ez azért van, mert a mai gyerekek alig hallanak igazi mesét – inkább leülnek vagy elültetik őket a szüleik a televízió, videó, DVD elé – ami óriási hiba.

Pedig a mese nem más, mint a szó varázsa! A kicsinyek nyelve a játék mellett.

Kapocs felnőtt és gyerek között. Kellemes, együttes időtöltés. Ezért a mesét főleg hallani jó, de olvasni is élmény.

Jó, ha tudjuk, ennek a látszólag „haszontalan” időtöltésnek, mint a mesélés, jóval több eredménye van és főleg lesz a későbbiekben, mint a gyerekek szándékos tanításának!

A mese hatása sokoldalú:

– mágikusságával,
– a csodákkal teli élmények átélésével,
– zeneiségével, rímeinek csengésével (a verses mesénél) – a gyermekek érzelmi, értelmi fejlődését segíti, továbbá az anyanyelvi nevelés mással nem pótolható lehetősége.

A mesét az átváltozás motívumai, az ellentétek megjelenései, ismétlések, a veszély – a megmenekülés helyzetei, a kompenzálás, a vágyteljesítés dinamikája, a tudásszintek váltása teszi teljes lelki, szellemi élménnyé.

A meséket mindig igényesen válogassuk ki. A válogatásból nem hiányozhatnak a többfázisú állatmesék, a népmesék, a tündérmesék, a dramatikus népszokások, a novellisztikus – realisztikus műmesék, a vidám humoros alkotások.

Ezen mesék hősei küzdenek a rosszal, a gonosszal. Tőlük megtudhatjuk, hogy a bátorság, a hűség, a jóság, a segítőkészség, az igazság és a becsületesség nyeri el a méltó jutalmát. Példát mutatnak, rávilágítanak azokra a helyes viselkedési normákra, melyek a gyermekek erkölcsi fejlődéséhez elengedhetetlenül szükségesek.

Csak remélni merem, hogy ezek a mesehősök egyre több és több gyermekhez jutnak el a közeljövőben és foglalják el megérdemelt helyüket a kicsik gondolat- és fantáziavilágában.
Ehhez azonban nagy szükség van a felnőttek aktivitására. Bízom benne, hogy minden lakás könyvespolcán meglelhető egy-két klasszikus mesekönyv és a szülők, nagyszülők tarsolyában is ott lapulnak valahol a mindenki számára oly kedves, szeretett „ kötelezők”, mint például a Hüvelyk Matyi, a Fehérlófia, a Só, az Égig érő paszuly, a Lúdas Matyi és még sorolhatnám napestig.

Vegyük hát elő, poroljuk le őket és meséljünk sokat! Aki nem hiszi, járjon utána!

Érdekesség:

Óperenciás – a népmesék világának nagy óceánja az Óperenciás-tenger.

A szó eredete a következőkre vezethető vissza.
A Habsburg császárság hadszervezésében az ausztriai Enns folyón túli terület volt az Óber-Enns, azaz Ennsen túli rész. Az itt szolgáló magyar bakák – mintha ország lenne – Oberensiának vagy magyarosabban Óperenciának nevezték el. Akik Észak-Itáliában szolgáltak, azok már Óperenciás-tengeren túl jártak, ott tengert is láthattak, s falujukba hazatérve, mint Óperenciás-tengert emlegették.
Az egyszerű falusiak számára – akik a szomszéd faluba is ritkán jártak – mindez valahol a világ végén volt, így foglalták bele meséikbe.

Cibulka Gáborné